Ikrei lesznek Borbély Alexandrának és Nagy Ervinnek
És már azt is tudják, hogy két kislányuk lesz.
És már azt is tudják, hogy két kislányuk lesz.
Komoly hibának tartja Nagy Ervin színész, hogy miközben Oroszország nyilvánvalóan háborús bűnöket követ el, a kormány az Ukrajna melletti kiállás következményeivel riogatja a népet. Azt mondja, ugyanolyan gerinctörést lát itt, mint a kultúrában. Szerinte nagy részben a valódi polgárosodás hiánya eredményezi a lakosságot jellemző morális önzést és a közügyek iránti apátiát. De tényleg beszáll a politikába? És ha igen, milyen formában? Interjú.
A Robotmese című kötet története ismerős lehet azoknak, akik követik Nagy Ervin Facebook-oldalát.
Végletesen megosztott a társadalom: egyenesen élhetetlenné válik az ország azok szemében, akiknek a favorit jelöltjei elbuknak a választáson. Ez derül ki azokból az interjúkból, amelyeket a közélet ismert szereplőivel vagy éppen elemzőivel készítettünk a választásokról. Összeállításunk első részében Nagy Ervin és Reviczky Gábor színészek, valamint Virág Andrea és Mráz Ágoston Sámuel politikai elemzők válaszoltak a kérdéseinkre.
A múlt szombati Kossuth téri pedagógustüntetésen erőteljes beszédet mondott Nagy Ervin, ennek apropóján kérdezte a Klubrádió a közéleti aktivitásáról. Felmerült a beszélgetésben a párhuzam a politikailag aktív színészből elnökké vált Volodimir Zelenszkijjel is.
„Lassan már megdobál a családom, mert a dallamtapadás miatt egész nap a slágereit dúdolom. Minden nap meghallgatom egy lemezét” – mondta a színész a Blikknek.
A kisfilmekben -–amelyeket Bodó Viktor rendezett – a művészek szavazatszámlálásra buzdítanak mindenkit.
Szombat esténként nyolctól a Nagy Ervin által megformált, egyedi módszereiről ismert tanerő visszatér az RTL Klub képernyőjére A Tanár 3. évadában.
Többszöri halasztás után átadták a Televíziós Újságírók Díjait. A gálán a Színház- és Filmművészeti Egyetem blokádja volt az egyik visszatérő téma, Nagy Ervin például SZFE-pólóban, elcsukló hangon beszélt erről, miután megkapta a legjobb színésznek járó díjat.
A színész hangsúlyozta: ami most a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történik, annak az egész ország kárát látja majd.
A színész szerint nem lehet a művészethez állandóan hozzábabrálni, mert az megbosszulja magát. A Katona József Színházat húsz év után hagyja el, de megvan rá az oka.
Nagy Ervin csak a társulati tagságát szakítja meg, szerepeit megtartja a színházban.
Kiverte a biztosítékot a színész "pöcegödrös" nyilatkozata.
A színész szerint nagyon rossz ötlet volt rálépni a művészek bütykére, mert ha elkezdik használni a kreatív energiáikat a politika ellen, akkor nagy szarban lesznek.
A Katona József Színház színészei fotót közöltek a nagy pillanatról.
A Kincsemmel és A tanár című tévésorozattal korosztályának első számú magyar férfisztárjává nőtte ki magát Nagy Ervin, a mozikban jelenleg futó Drakulics elvtársban pedig bebizonyítja, hogy a szemérmetlen komédiázás is nagyon megy neki. A Kádár-korabeli romantikus vámpírvígjátékban fergetegesen vicces alakítást nyújt a Katona József Színház 43 éves művésze, aki elárulta, megkapta-e végül az elégtételt Andy Vajnától, mi a gáz a hazai filmforgalmazásban, illetve hogyan rakta össze ennek a „megfelelési kényszeres tuloknak a figuráját”.
Az Oscar-jelölt Testről és lélekről Európai Filmdíjat érő főszerepe óta most először láthatjuk mozifilmben Borbély Alexandrát. A Katona József Színház művésze dörzsölt prostituáltként tűnik fel a Drakulics elvtárs című szocialista vámpíros vígjátékban, ahol viccet mesél Bödőcs Tibor füle hallatára, és van közös jelenete élettársával, Nagy Ervinnel is. A 33 éves színésznő azt is elmesélte, hogyan jutott az idegösszeomlás szélére egy cseh film forgatásán, illetve miért akadt ki teljesen a Jokeren.
Mi lehet Lugosi Béla öröksége Magyarországon? Végre elkészült az új magyar vámpírfilm, amely viszont hanyagolja a horrort, inkább a Kádár-kori Magyarországnak mutat görbe tükröt. A Drakulics elvtárs szórakoztató rendszerkritika, amelyhez kiváló színészek asszisztálnak.
A kém- és vámpírfilmek örökségét keveri a kádári retróval a Drakulics elvtárs.